Nannerl: Hol van a zene,
ami bennünk szólt?
Hol van a
gyermekkori dal?
Néha még elhinném,
hogy úgy lesz majd, mint rég,
de félek, hogy vége már!
Hol van az álom,
ami mindig szép?
Hol van a jelenben a múlt?
Én vágyom rá, úgy, mint te, de jól tudom,
hogy nem jön vissza már!
Leopold: Elveszett, hidd el, minden, ha nincsen már család
ám hogyha együtt leszünk majd, a sors kegyes lesz hozzánk!
Nannerl: Hol van a gyermek, aki fel nem nő?
Hol van az örök boldogság?
Mi két kis csoda voltunk, a világ elismert,
s az Ég vigyázott ránk!
Jó volna, hogyha én is játszhatnék,
ám egy nő nem lehet zenész,
Pedig szép lenne – életcél!
De nem szabad, hogy ebben bízzak én!
Leopold: Én is feladtam a vágyaim, mi csak ő neki élünk, s ő nékünk él,
és ha ez együtt tart, még jó lehet, úgy, mint rég!
Leopold: Mert együtt baj nem ér, Nannerl: Hol van a zene,
ami bennünk szólt?
Leopold: hisz védlek én! Nannerl: Hol van a
gyermekkori dal?
Leopold: Ezt mindig tudd! Nannerl: Ó, én vágyom rá,
úgy mint te
Leopold: És szép lesz egyszer majd,
Jóra fordul még! Nannerl: és álmodom róla még!
Együtt: Minden jó lehet úgy, mint rég!